Visimpex

Csavarbarát a gyermekekért 2018 - 4. rész

A Csavarbarát a gyermekekért pályázatról elmondhatjuk, hagyománnyá lett. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy lehetőségeinkhez mérten évről-évre egyre több olyan alapítványt tudunk vissza nem térítendő pénzadománnyal támogatni, akik gyermekek testi és szellemi neveléséért, életkörülményeik javításáért fáradoznak.

2018-ban 33 alapítvány között 5,2 millió forintot osztottunk szét.

Mire költötték az alapítványok ezt a pénzt? Sorozatunkban megmutatjuk! Ismerjék meg a Csavarbarát a gyermekekért 2018 pályázat nyerteseit és a csavarbaráti segítséggel sikeresen megvalósított projekteket!

A kb. 630 lelket számláló fertőendrédi Endrédy Vendel Alapítványt a helyi gyermekek fejlődésének elősegítése érdekében hozták létre. Bevételük elsősorban az 1% adófelajánlásokból származik. "A csavarbarát a gyermekekért 2018" felhívásunkra az óvodapedagógusokkal együttműködve nyújtották be a pályázatot, és egy változatos mozgás- és egyensúlyérzék fejlesztő eszköz megvásárlásához kérték a segítségünket. Mi pedig örömmel adtunk. A színes elemekből összállítható szett ára 160.000,- Ft, melyet a csavarbaráti adomány teljes egészében fedezett. Nem maradt más hátra, mint hogy birtokba vegyék a gyerekek az új eszközt. A felvételek tanúsága szerint ez meg is törént. Még több fotó a képre kattintva tekinthető meg.

Az Endrédy Vendel Alapítvány munkájához további sok sikert kívánunk!

Csavarbarát a gyermekekért 2018 - Endrédy Vendel Alapítvány